RSS

Pages

2014. november 27., csütörtök

Svéd knäckebröd - azaz egy egészséges, sokmagvas, roppanós kenyérféle

Ezt a kenyeret tösször ettem már, de még csak most készítettem el először. És nagyon finom, így máskor is fogok készíteni. Kiváló például vendégváráskor némi lágy sajttal és egy pohár borral.

Ráadásul mint ahogy a képen is láthatjátok, igen dekoratív, így ajándéknak is kiváló egy szép csatos üvegben. Elkészítve is, de akár úgy is csinálhatjuk, hogy a száraz hozzávalókat szép sorban beletöltjük egy mutatós üvegbe, és a receptet mellékelve ajándékozunk meg vele valakit, hogy maga is kipróbálhassa az elkészítését.

 
Hozzávalók:

1dl szezámmag, 1dl tökmag, 1dl napraforgómag, 1/2 dl lenmag, 1dl rizs-vagy kukorica liszt, 1/2 teáskanál só. 1/2 dl étolaj, 2dl forralt víz.

A hozzávalókat keverjük össze, majd 15 percig hagyjuk állni, hogy a magok és a kukorica liszt megszívják magukat. A sütőt előmelegítjük150 fokra. Egy nagy gáztepsi hátuljára egy sütőpapírt helyezünk, majd a masszát a közepére öntjük. Erre helyezünk egy másik sütőpapírt, és sodrófával laposra (a gáztepsi méretűre) nyújtjuk. A sütő közepére helyezzük a sütőlemezt, és 1 óra hosszát szép barnára sütjük. Kivesszük, hűlni hagyjuk, és tetszőleges méretű darabokra törjük. Igen mutatós, és finom. Én még mielőtt a sütőbe tettem volna, meghintettem enyhén egy kis durva szemű sókristállyal.


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése